Szigligeti Stég

Szigliget

Kiadó stégünket 2020-ban sikerült megvalósítani!

 

Már a legelső évben jó páran ellátogattatok hozzánk és a visszajelzések alapján pozitív véleménnyel távoztatok!

Ahogy teltek a hónapok, folyamatosan törtük a fejünket, hogy mivel lehetne még színesebbé, komfortosabbá varázsolni.

Nyilván először a tábor volt tervben, amit még a szezon elején meg is valósítottunk!

Sokatoktól kaptunk építő jellegű kritikát, világítással kapcsolatban.

Nos, mivel nálunk áramvételi lehetőség nem alkalmazható, így napelemes lámpákat szereltünk fel, ezért a fejlámpát egy ideig el is lehet felejteni!

 

Folyamatosan jöttek a foglalások, a legfontosabb, hogy a kitűnő eredmény sem maradt el!

Sorba jöttek ki a 20 kilogrammnál nagyobb igazi balatoni pontyok, nem kérdés, hogy ezek után nagyon megugrott a foglalások száma!

 

A szezon végén érkezett meg az a hal, ami még jelenleg is tartja a 29 kilogrammjával a rekordot!

Ezen kívül összesen 8 db 20 kilogrammnál nagyobb matuzsálemet sikerült szákba terelni!

Mindegyik rekordfogásról cikk, beszámoló készült, amely megjelent az oldalunkon, illetve a horgászmédiában.

Stégünk egész évben foglalható, ha csak pár órátok van kikapcsolódni, akkor is szorítunk helyet!

Felesleges is szaporítani a szót, beszéljenek a képek!

 

Bátran hívjatok, keressetek bennünket, mi csak örülünk, ha minket választotok, és nem utolsó sorban viszitek hírünket!

 

Köszönjük nektek!

Baráti üdvözlettel: Bakos Asztrik 

Egyéb szolgáltatások

  • Mobil Wc.
  • Igény szerint Rhino BLX 70 fokozatmentes csónakmotor 3 500 Ft/24 óra.
  • Igény szerint Rocket 110Ah munka akkumulátor 2 000Ft/24 óra.
  • Igény szerint akkumulátor töltés 1 500Ft/24 óra.
  • Csónakhasználat (bérleti díj tartalmazza a használatot).
  • Ételkiszállítás, saját étteremből.
  • Ház a Tónál Apartman
  • 4 fős ingatlan
  • Parkolás közvetlenül a stégbejáró előtt.

Alábbi helyszínek megközelítése:

(Mindössze 2-5 perc)

 

  • Strand 
  • Kikötő 
  • ABC 
  • Éttermek
  • Ingyenes Illemhely
  • ATM

 

Elérhetőségeink

Bakos Asztrik

Tel.: 06 30 784 4054

Facebook 

Viber

E-mail: bakosjoki@gmail.com

 

Helyszín: 8264 Szigliget, Soponyai út 35-ös ingatlannal átellenben!

 

 

Áraink az idei évtől változtak:

 

11 000 Ft/24 óra 

5 500 Ft/12 óra 

Ár: 11 000 Ft / éj

Térképes helykereső

Balatoni Horgászturisztikai
Adatbázis

Tovább az adatbázisra