IBCC 3. nap

Folyamatosan javuló időjárás, idegörlő küzdelem és taktikus horgászat. Így lehetne jellemezni az V. IBCC eddigi történéseit, éjszaka már szép fogásokat könyvelhettek el a versenyzők Balaton- szerte. Az összfogás kedd délutánra meghaladta a négy tonnát. Még mindig a fonyódi térség teljesít a legjobban.


Az első 48 óra után 140 csapat büszkélkedhet 5 kilogrammnál nagyobb kifogott ponttyal.  14 csapatnak sikerült már 15 kilogramm feletti pontyot mérlegelnie.  Eddig  387 pikkelyes és 88 tükrös mutatta meg magát a csapatoknak és a mérlegelőknek. A nyugati medence, ezen belül a fonyódi térség és Ábrahámhegy környéke teljesít a legjobban. A keleti medencének a keleti szélirány nem kedvező, de a Balaton ezen térsége is bármikor kiadhatja a verseny legnagyobb halát.

A viharjelző rendszer alapon van, minden csapat be tudott húzni.

Továbbra is első helyen áll a Jet Fish M+M, 178,50 kg-mal, második a The One Team Romania 169,66kg-al, harmadik a Dan Draguloiu Team 153,25-kg-mal.

Az idei verseny változatosnak ígérkezik a szeszélyes időjárás miatt. Az első nap szeles, hűvös és csapadékos időjárását fokozatosan javuló körülmények váltják, ami várhatóan tovább javítja majd a fogások arányát.

Ma látogatóban voltunk a 234-as helyen horgászó MIVARDI Turkey csapatánál és elmondásuk szerint egy igen darabos halat vesztettek el, mert beleúszott egy korábban bentmaradt horgonyba és sajnos szakadás következett be. Ez a példány esélyesen közel volt a 20 kilogrammos álomhatárhoz. 

Társaságunk csapata a 185-ös helyen horgászik, jól kezdtek a srácok. Jelenleg a tabella 22. helyet foglalják el, 50,67 kilogrammal, legnagyobb haluk egy és 13,70 kilogrammos pikkelyes. Az éjszaka csendesen telt a Balatoni Halgazdálkodás számára, de ma délelőtt elindult a hal, megvan a második 10+-os is. A mellettük elhelyezkedő csapatok is eredményesek voltak, így kemény küzdelem ígérkezik Balatonőszödnél.  

A verseny előtt rengeteg bejelentett 20 kg feletti fogás volt, várhatóan a megmérettetésen is több ekkora példányt fektetnek bölcsőbe, 10-20 kg közöttiből is számos példány várható.

A  legnagyobb halért folytatott küzdelemben egyelőre a Club Tihany partszakaszán horgászó a Bouillette-maison.fr francia csapata áll az élen 18,65 –os tövessel.

 

A verseny hivatalos oldalán további életképek és szép fogások láthatók. 

A nap legizgalmasabb eseményeit minden este nyolckor másfél órás élő közvetítésben foglalja össze a Fishing and Hunting csatorna, de a műsor nyomon követhető a hivatalos facebook oldalakon és az IBCC weboldalán is. A képernyőn a verseny ideje alatt többször is feltűnnek kollégáink, akik hasznos információkat és érdekességeket osztanak meg a nézőkkel   balatoni horgászturizmusról, illetve kifejezetten a behúzós horgászatról is.

 

Íme az első tíz helyezett csapat: 

1. Jet Fish M+M – 162,60 // peg 135

2. The One Team Romania – 152,86 kg // peg 140

3. Dan Draguloiu Team – 129,65 kg // peg 64

4. Starbaits Slovakia – 94,96 kg // peg 137

5. Tropic Fishing Mivardi team – 79,96 kg // peg 108

6. GoldBlack Carp Team – 75,35 kg // peg 23

7. Angelshop-Nexing / Aquaborne – 72,49 kg // peg 62

8. Iannis Lake – 68,30 kg // peg 83

9. Team Carpspot Germany – 2 67,50 kg // peg 75

10. Mikbaits Team CZ – 59,26kg // peg 145

Térképes helykereső

Balatoni Horgászturisztikai
Adatbázis

Tovább az adatbázisra