Zimmermann Árpád-Őszi pontyhorgászatom a Balatonon

Az őszi balatoni pontyhorgászat már régóta a kedvenc időtöltésem. A víz és a környezete ugyanis ezer arcát mutatja meg ilyenkor, és ekkor kínálkozik legjobb alkalom, hogy a télre felkészülő kapitális pontyok közül matracra fektessünk egy-egy bakancslistás példányt.

„A cél mindig ugyanaz! Egy halért megyek”

Szeptember végén már eltöltöttem egy hetet a középső medencében, de a várva várt siker elmaradt. A víz hőmérséklete még karcolta a 20 Celsius fokot a nappali hőmérséklet inkább nyárinak volt mondható, mintsem őszinek! Ráadásul ez a tendencia az ezt megelőző hetekre, és túrát követő nemzetközi pontyfogó versenyre is jellemző volt, így az ősz kifejezetten kedvezőtlen feltételekkel indult a Balatonon.

Október közepén tértem vissza ismét, méghozzá Szabó Tibi barátommal, akivel évek óta alkotunk remek párost, nemcsak csapattagok, de az életben is nagyon jó barátok vagyunk. Fontos dolognak tartom, főleg egy ekkora vízen, hogy mindig legyen az embernek egy társa, akire számíthat, és persze akivel osztozhat örömökben vagy éppen kudarcokban, amiket a pontyhorgászat adhat nekünk.

Az időjárás még mindig nem kimondottan őszi volt, a vizet is 15 fokos mértük, mikor megkezdtük az egy hetes pecát.

Az előttünk elterülő placc nem volt ismeretlen számunkra, májusban már horgásztunk itt szintén egy hetet.

Ugyanakkor tapasztalataim alapján, a meder folyamatosan változik, ahol tavaly 30cm iszapot találtunk könnyen elképzeltető, hogy az most már 60 cm-re hízott. Ezért, mint mindig több órás tapogató rudas keresgélés következett olyan egyenetlenségek után, amiket a pontyok előszeretettel felkereshetnek. Ilyenek lehetnek például gödrök, hirtelen szintkülönbségek, keményebb és lágyabb részek találkozása, élő kagyló telepek vagy bármilyen tereptárgy, valamint az áramlatok. Ezek részletes feltérképezéséhez nem csak tapogató rúd, de radar és medervizsgáló is szükséges, illetve némi gyakorlat, különösen egy ekkora tavon, ha négy botnak kell célt találni. Végül különböző távolságokba, a lágy és keményebb aljzat találkozásánál, 80 cm-es iszapon, valamint egy bedőlt stég mellé helyeztük a szerelékeket- társam 24 mm-es bojlikkal én 24-30-asokkal.

Míg nekem a nagyobb bojlikra rendszerint egy hal érkezett 24 óránként, addig Tibinek rendszeresen 4-5 kapása is volt. Javarészt éjszakánként történtek az események, és bár a hét első felében nem sikerült 12 kg fölé menni, a kispontyok is elkerültek bennünket, és ez utóbbi már valamelyest pozitívum volt az előző hetekhez képest. Menet közben feltűnt, hogy 280-300 m-es távolságban a zsinórómra minden egyes alkalommal 4-5 kagyló is rátapadt, ami azt súgta, hogy ezt a közelebbi terület lehet, ahol a nagyobb pontyok táplálkozhatnak. Általában nem szoktam helyet változtatni ennyi idő után, azonban most az utolsó két napra ide tettem át az egyik végszerelékemet 15 szem bojli kíséretében. Ezt a módosítást nagyobb változás is követte, de az már az időjárásban állt be. Az egésznapos szemerkélő esővel megérkező markánsabb hidegfront hatására a hosszú tükörvizes időszak után végre, elkezdett lötyögni a Balaton, és a víz is visszább hűlt, amit rendkívül pozitív fejleményként értékeltünk. Nemhiába: este beindultak a kapások felváltva voltunk a vízen egész éjszaka, nem akármilyen eredménnyel:

Reggelig 11 db halat fogtunk (10 kg felett), melyek között volt 17kg-os és 18 kg-os is. Nekem kivétel nélkül az új hely bizonyult sikeresnek. A 6dik napon aztán visszatért a nyárias idő tükörvízzel, aminek következtében mérséklődött a pontyok aktivitása. Tibinek ugyan beesett egy-egy kisebb példány, de nem volt komolyabb mozgás.

„ Újból a csendé lett a főszerep. De ez most amolyan tipikus nagyhalas csend volt”

Az éjszakát végig aludtuk, és már kezdett világosodni, amikor váratlanul, de komótosan, a zsinórt szépen lassan kérve, fütyülni kezdett a jelzőm. Azonnal a csónakba pattantam, és a halat megcélozva, vettem fel a kontaktust. Ahogy közeledtem az ismertlen felé még nem sejtettem mivel fog megajándékozni a sejtelmes víz. A hal fölé érve a dobra ráfogva szépen lassan ráemeltem a bottal, mire a lámpa fénye alatt egy közel 1 méteres test rajzolódott ki. A lábaim egy pillanatra megremegtek majd észbe kaptam lazítottam a féken, mire a ponty élve a lehetőséggel, újra a felszín alá bukott. Szépen lassan megint felhúztam, és amint kínálkozott a lehetőség, elsőre alátoltam a merítőt. Akkor láttam csak meg egyben hatalmas termetét, fel sem tudtam fogni hirtelen… Mi tagadás ezúttal is kegyes volt hozzám a Balaton, hogy három év után újra egy ilyen matuzsálemet szákolhattam.

Az előkét gyorsan elvágva beemeltem a halat a csónakba és nyélgázon siettem vele a part felé. Tibi már sejtette, hogy valami különleges zsákmányt sikerült elejtenem, mivel a szákolás pillanatában már hallhatta örömujjongásom, amitől el is ment a hangom.

Barátommal közösen vettük ki az óriást a matraccal együtt, majd a gyors horogszabadítást követően következhetett a mérlegelés. A mérleg nyelve tárázás után 26.05 kg állt meg. Hihetetlen boldogság lett úrrá rajtunk. A halat gyorsan letároltuk és értesítettük a balatoni halgazdálkodás munkatársait, ugyanis minden 20 kg feletti fogást be kell jelenteni. A hitelesítést a fotós procedúra követte. Külön szeretném itt is megköszönni a társamnak a segítséget, és hogy remek fényképeket készített, méltóképp megőrizve ennek a túrának az emlékét.

Az idei balatoni pontyhorgászatunk ezzel a remek hallal zárult, de jövő tavasszal újra megyünk, akkor már a déli partra, hogy ott is szerencsét próbáljunk.