20 kg feletti pontyok bejelentése

20 kg feletti pontyok


20 kg-ot elérő vagy meghaladó tömegű ponty kifogása esetén az alábbiak szerint kötelező eljárni:

jelentse a fogást, majd tárolja be a halat kollégánk megérkezéséig:


- HA rendelkezik úszó mérlegelővel, és megoldható a hal sérülésmentes tárolása (a hullámzás nem veri kövekhez, egyéb tárgyakhoz). Munkanapokon 08:00-16:00 között: a 06 30 200 8497-es számot kérjük hívni. Ezen időszakon kívül pedig kérjük ugyanezen számra sms-t küldeni. Ha fél órán belül nem jelzünk vissza, kérjük az alábbi pont szerint eljárni. (Ha balatoni abszolút rekordról lenne szó, mindenképp várja meg kollégánk visszajelzését.)

 

- HA a fenti körülmények nem állnak rendelkezésre, gyors fotózást és mérlegelést követően köteles a halat a lehető legrövidebb időn belül visszaengedni a Balatonba. Ebben az esetben kérjük a hal mindkét oldalát lefotózni és a képeket, a pontos súlyt, valamint a fogás helyét és idejét (dátum, óra, perc) az ugyfelszolgalat@balatonihal.hu e-mail címre elküldeni.  

 

 

A következő adatokra van szükség:

  • fogás helye és ideje (dátum, óra, perc),
  • hal pontos súlya,
  • Nagy felbontású fénykép, amennyiben a horgász nem kíván szerepelni a fotón, akkor a halnak mindkét oldalát kell jól láthatóan lefényképeznie a bölcsőben és így elküldenie. Erre akkor van szükség, ha a kollégánk nem tudna a helyszínre érkezni, vagy éjszakai fogás esetén nem reagálna az sms-re.

 

Az arcképes fotó elküldésével a horgász hozzájárul ahhoz, hogy a nevét és fényképét közzétegyük a boiliebalaton.hu-n, a balatonihal.hu-n, a Balatoni Hal Facebook oldalon, továbbá Társaságunk, mint a MOHOSZ speciális jogállású tagja a szervezet országos rekordlistájára is feltöltheti a bejelentett halakat. 

 

A hal betárolása kizárólag a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. illetékes munkatársával történő egyeztetés után lehetséges.

Ezt követően igyekszünk a helyszínre érkezni minél rövidebb időn belül. A betárolás kizárólag „úszó mérlegelő” zsákban engedélyezett, amely sűrű szövésű, halbarát anyagból készült és két mérlegelő szárral rendelkezik. A nagytestű halat minimum egy méteres vízben kell tartani addig, amíg kiérünk a helyszínre és lefényképezzük, majd lemérjük. Amennyiben sms-ben nem jelzünk vissza, akkor a mérlegelés és a fotózás után azonnal kíméletesen vissza kell engedni a halat.  A fentebb felsorolt adatokat pedig dokumentálni kell, majd elküldeni az ugyfelszolgalat@balatonihal.hu e-mail címre.

 

Térképes helykereső

Balatoni Horgászturisztikai
Adatbázis

Tovább az adatbázisra